Tizenegy

Castiel

 - Mér nem koptattad le őket csak úgy simán? - puffogtam
 - Mer őket nem lehet "csak úgy simán" lekoptatni! - sóhajtott Castiel
 - De gy most én leszek az utálat tárgya! - löktem meg
 - Jaj, mintha az annyira érdekelne téged! - lökött vissza.
Az udvaron sétáltunk át az edző csarnokig. A hó apró pelyhekben hullott, az idő hideg volt. Én wendigo létemhez híven elképesztően jól éreztem magamat a hó esésben, és még talán melegem is volt.
 - Pedig én Kentinnel akartam menni! - néztem rá durcásan
 - Mi az? - nevetett fel a démon - Csak nem belezúgtál a gyíkocskába?
 - Ne hívd gyíkocskának! - boxoltam bele a vállába
Ő csak elvigyorodott, és megrázta vörös sörényét.
Jobban megnéztem magamnak ezt a srácot. Habár a Téli Éjszakára inkább kéket vett fel mindenki, ő piros ingben, és fekete öltönyben, illetve farmerban volt, ami jól harmonizált vörös hajkoronájával és szürke szemével. Most már határozottan megértem Ambert és Deboraht. Ez a srác elképesztően jól néz ki. De ami a természetét illeti...
beléptünk az edző csarnokba, ami nem mellesleg tök üres volt. Semmi dísz, és egyetlen élőlény sem volt ott rajtunk kívül.
 - He? - vágtam egy grimaszt. - Azt mondtad itt lesz a bál...
Castiel elvigyorodott, és közelebb lépett hozzám.
 - Héhéhéhéhééééééééé - kinyújtottam magam előtt a kezeimet, és hátráltam - Ha meg próbálnál meg erőszakolni, közlöm veled, hogy wendigo vagyok. 5 centis karmokkal, és 10 centis agyarakkal. Rohadtul de letépem a bőrt az arcodról ha hozzám mersz nyúlni!
Ő csak szélesebben vigyorgott, ezzel kivillantva hegyes fogsorát. Közelebb lépett, és megölelt, ezzel lefogva csapkodó karjaimat, amik végén, az ujjaimon ott csillogtak ezüst szín karmaim.
 - Te meg mi a francot csinálsz? - hebegtem kétségbeesetten
Ő hozzányomta az ajkát az ütőeremhez.
 - Ne hogy megharapj...! - ekkor elengedett, és hátrébb lépve mosolyogva végig mért úgy, ahogy a művész csodálja meg az alkotását.
 - Belehaltál? - kérdezte végül
Tenyeremet a nyakamra helyeztem, és elvörösödve megráztam a fejem.
 - Mi volt ez?!
 - A démonok csókja. - válaszolt, majd kihúzott a csarnokból.

Visszasétáltunk a kastélyba, és egy fáklyákkal kivilágított, vörös szőnyeges folyosón indultunk el.
 - A Lovag teremben van a bál. - mondta a srác - Azt hittem magadtól is tudod, ezért lepődtem meg, hogy elhitted hogy a csarnokban van.
 - Nem mondott senki semmit se ezzel kapcsolatban. - vontam vállat, és óvatosan megérintettem a nyaki ütőeremet.
Beléptünk a Lovagterembe. Az egész tele volt mindenféle estélyi ruhába öltözött lánnyal, és szmokingos fiúkkal.Integettem Kentinnek, Kimenek és Violának, akik rögtön oda is rohantak hozzánk.
 - Váó, csajszi! - kacsintott rám Kim - Nem is csodálom, hogy ilyen dögös kinézettel összeszedted magadnak Castielt!
 - Igen, rettentő csinos vagy! - mosolygott Viola is
 - Ti.. együtt jöttetek? - nézett rám, és a vörösre zavartan Kentin
 - Aha. - bólintottam egykedvűen
 - Látom, nem igen nagy a lelkesedésed! - csapott a vállamra nevetve Kim
 - Csak álrandi ez! - sóhajtottam - Megmentettem az aranyos Ambertől és Deborahtól! Ezért még jössz egyel, ugye tudod? - fordultam Castiel felé.

Rosalya

Ő csak vigyorogva bólintott. Jesszus, mennyit vigyorog ez!
 - Asaaaa! - ugrott a nyakamba Rosalya
 - Rosaaa! - öleltem meg nevetve a havernőmet
 - Castiellel jöttél?
 - Jah... - sóhajtottam.
Ittunk egy kevés puncsot, majd Rosát felkérte Leigh táncolni. A fekete hajú srác megbökte Castielt, aki véve az adást engem is felkért.
Amikor a tánctérre értünk, egy lassú szám indult el. Ilyen az én szerencsém! Sarkon fordultam, mondtam Castielnek, hogy majd pörgős számnál táncolunk. De ő elkapta a csuklómat, és magához rántott.
Így esett meg, hogy életem első romantikus, lassú táncát Castiellel kellett megélnem. Nem elég, hogy Arminnal csókolóztam először, de még ez is... ! Tényleg el van cseszve a szerelmi életem!
De mindent összevetve egész jó volt.
Már kb 9 óra lehetett, amikor szem elől vesztettem a "páromat".
 - Hé, Kim! Nem láttad Castielt?
 - Kiment az erkélyre!
Megköszöntem a havernőmnek, és megcéloztam az erkélyt.
Az idő hűvös volt, a hóesés már elállt. A vörös levetette a zakóját, és a korlátnak, vagy mi a szösznek neki támaszkodva cigizett. A démon jelei látszottak a nyakán, a szeme fekete alapon vörös volt.
 - Ajj - sóhajtottam - Miért nem bírsz magaddal? - drámaian hátra hajtottam a fejemet, és a homlokomra raktam a kezemet.
Hát igen. Elég jó kedvem lett a koktéloktól. DE nem voltam részeg! Szimplán csak jobb kedvem lett!
 - Csend legyen, cica! - nézett rám összehúzott szemekkel - Nem veszed észre, hogy zavarsz?
 - Hűtsd le magad, vörös! - néztem rá mérgesen
 - Mér nem hűtesz le te engem? - perverzen elvigyorodott, és magához rántott. Át ölelte a derekamat. Fürkésző tekintettel nézett a szemeimbe. Szívott egyet a cigijéből, és az arcomba fújta a füstöt.
 - Barom! - köhögve megütöttem a mellkasát, és próbáltam elhúzódni tőle, de nem engedte.
 - Ne! Azt akarom, hogy a közelemben maradj! - Na jó... úgy néz ki, neki is a fejébe szállt a pia. - Olyan jó hideg vagy!
 - Ha azt akarod, hogy itt maradjak, köpd ki azt a francot! - mutattam a cigijére.
Engedelmesen elnyomta a füstölgő izét a korláton.
 - Asina... miért nem mutatod meg a képességedet? - kért egy édes mosoly kíséretében, ami egy kicsit ijesztően hatott a démon szemeivel együtt.
 - Mi van? - nevettem fel idegesen - Azt akarod, hogy széttépjelek, vagy mi a franc?
 - Nem. Nem a támadásodat kértem. A képességedet. - közel hajolt, és a fülembe suttogott - Fagyazd le a véremet!

Tíz

A bál napja gyorsan eljött. Rosalyának persze kitálaltam, hogy mi is történt köztem és Armin között. A drága persze kinevetett, hogy túl bonyolítom az egészet. Arminnal párszor összeakadtam a folyosón, az ebédlőben, a könyvtárban, az udvaron, az előcsarnokban... Jó, konkrétan rengetegszer akadtam vele össze. Ő mindig rám mosolygott, én legszívesebben pofon vágtam volna, de türtőztettem magamat.
A bál előtt 2 órával elkezdtünk készülődni.
 - Neked Leigh a kísérőd, igaz Rosa? - kérdeztem a barátnőmet, miközben fésülködtem
 - Aha. te Arminnal mész, nem?
 - Hülye vagy?! FÚJ! - vágtam egy grimaszt
 - De hát a héten annyit voltál vele, meg amúgy is...
 - Ne. Hogy. Ki. Mondd. - néztem rá szikrázó szemekkel - Egyedül megyek. Magy leszek Kimmel, meg Kentinnel oszt cső!
 - Nekik nincs partnerük?
 - Kimnek nem tudom van e. De Kentinnek nincs...
 - Akkor miért nem mentek együtt? - vágott a szavamba
 - Hm... nem is tudom... de most már késő lenne megkérdezni, nem? - letettem a fésűmet, majd elkezdtem öltözni.
 - De hogy is! - mosolyodott el - Kérdezd meg! na! Gyerünk! Gyorsan öltözz fel!

 - Megyek, megkeresem Kentint! Majd a bálon találkozunk! - intettem búcsút Rosalyának, majd rohantam is le a lépcsőn Kentinék folyosóján.
Mindenki báli ruhában volt már. Láttam a Bs lányokat is. Eléggé ribancosak voltak, de ez már csak ilyen. A szőke és a barna hajú, asszem Amber és Deborah, eléggé dühösen néztek egymásra, és ők is a fiúk emelete felé tartottak. Vajon min veszhettek össze?
Már az E folyosón voltunk (vagy is Kentin folyosóján) amikor Amber megtorpant, és felcsillant a szeme. Én és Deborah követtük a pillantását.
 - CASTIEEEEEL! - visított elképesztően magas hangon Amber. Oké, ő tuti hárpia!
 - Francba... - szisszent fel a vörös fiú mögöttem
 - Castiiii - villantott meg egy kis cica arcot Deborah - Ugye velem jössz a bálba, és nem ezzel!
 - Hé! te az exe vagy! Még szép, hogy nem veled megy, ha nem velem! - húzta ki magát Amber.
 - Ümmm... - Castiel az ajkába harapott - Bocsi, lányok, de már van partnerem!
 - Még is kicsoda? - villant meg egy csalódott szikra Amber szemében
 - Asa! - a vállamra tette a kezét.
Hitetlenkedve pillantottam rá, mire ő könyörgően nézett vissza rám.
A fene azt a jó szívemet!
 - Igen. - vágtam egy grimaszt - Én megyek Castiellel a bálba.

Kilenc

 - Jézusom! Armin! Mi a francot művelsz?! - löktem el magamtól, majd egy erőteljes mozdulattal letöröltem a számat az alkarommal.
 - Valahogy el kellett hallgattatnom! - sóhajtott - Meg amúgy is! Igazán visszacsókolhattál volna! Ennyivel azért jössz nekem, hogy összetörted a PSPmet! - bökött a készülék szét roncsolódott darabjaira.
 - De... - elsápadtam. Jobban is, mint amilyen sápadt alapból vagyok.
 - Mi van? - nézett rám kissé unottan - Azt ne mondd, hogy még soha nem csókolóztál!
 - Hát... - hajtottam le a fejemet
 - Óóóó - egy gonosz vigyor terült el az arcán - Szóval, jegescicának én voltam az első!
 - Ne hívj így! - a fejem teljesen elvörösödött. Jesszusom! Legszívesebben elsüllyednék!
 - Hmm... a tény, hogy én lettem megtisztelve, az első csókoddal magában is elég a PSPmért cserébe. De azért még vissza csókolhattál volna...
 - De ajjjjj! - fogtam a fejem - Ezt most muszáj volt? Nem lett volna elég, ha mondjuk pofán vágsz? vagy nemes egyszerűséggel befogod a számat?
 - Be fogtam én a szádat! - vigyorgott perverzen
 - Nem úgy gondoltam! - pillantottam ár haragosan
 - De igazán visszacsókolhattál volna...
 - Ahj! - mérgesen felmorrantam, majd megmarkoltam a pólója nyakát, és lehúztam magamhoz...
És olyat tettem, amit hogy ha nem vakít el a düh, biztosan nem csináltam volna!
MEGCSÓKOLTAM!
Igazából nem akartam olyan nagyon elnyújtani... de amikor elhúzódtam volna, Armin átkarolta a derekamat, és magához húzott.
Kb. 5 perc múlva sikerült el löknöm magamtól.
 - Bleh! - törölgettem a számat - Nem elég hogy az első, de már a MÁSODIK csókom is a tied! Basszuuuuuuus! Ennyire elcseszett szerelmi életem még nekem se lehet!
 - Hát, te se csókolsz valami jól, bogaram!
 - Jaj, szűnj már meg egy kicsit! - kiabáltam rá - Miért nem löktél el, vagy valami?!
 - Hé! Ennyi csak jár nekem, a ripityára törött játékomért! - emelte fel a kezét védekezően - Meg amúgy is... kíváncsi voltam, hogy hogyan csókolsz!
 - Ahj! - körbe néztem, és felkaptam egy felmosó vödröt, és a kezébe nyomtam - Itt egy vödör, hord el magad! Vagy tőlem a fejedre is húzhatod, csak maradj már egy kicsit!
A fiú vállat vont, és elfeküdt a földre.
 - Te meg mit csinálsz? - néztem rá megrökönyödve
 - Fekszek. - nézett rám unottan.

 - Na jóóóóóóóóóóóóóóóól van! - kiabált rám Rosalya, amikor beléptem a szobánkba - Te még is mi a francot csináltál Arminnal?!
 - Mi van?! - Jesszus! Ez honnan tudja?
 - A biosz teremben voltam, ami a kémia labor mellett van. Azt tudtam, hogy Armin ott bujkál. De aztán ajtó csapódás, csönd, kiabálás, csönd, röhögés, kiabálás, csönd, kiabálás, csend, és ajtó csapódás. Ja, meg hirtelen megrepedezett a biosz terem fala. Mi a francot csináltatok ti?!
 - Eh... hát... - dörzsölgettem a halántékomat
 - Asa...! Megértem, ha a kábulatodról nem akarsz beszélni. Kellemetlen. Tudom, nekem is volt. Nem valami nagyszerű érzés. De idővel hozzá lehet szokni a tudathoz...
 - Neked is volt?! - néztem a havernőmre kikerekedett szemekkel, és reménykedtem benne, hogy nem veszi észre a kétségbeesett téma váltásomat.
 - Aha. Megakartam tépni még általánosban egy varázsló csajt. De az megijedt, és kábulatot küldött rám. 12 óráig tartott! Jesszusom! Ha még szép lett volna a szeme...! Tudod, mekkora szerencséd volt, hogy olyan szép szemeket láttál, mint amilyen Arminnak van?! De annak a lánynak veszett csúnya nemondommilyen barna szemei voltak! És 11 órán keresztül azt kellett néznem! - elborzadt
 - 11? Nem azt mondtad, hogy 12 óráig tartott?
 - A maradék 1 óra az a belátás. Egy réten feküdtem, és odajött hozzám egy kicsi, fehér róka. Azt mondta, hogy ő a lelkem. Megkért, hogy vigyázzak magamra, mer minden lelki sérülés egy nyílvessző, ami átszúrja az ő testét. Ha már túl vagy azon a hülye érzésen, elmondhatnád, hogy neked milyen volt! - mosolyodott el.
Hát jó...
 - Egy tengerparton sétáltam. Aztán egy hang kezdett el kérdezgetni, hogy fáj-e? Mondtam neki, hogy jelenleg nem fáj semmim, erre mondta hogy mondjam majd meg neki ha fáj, mer tudni akarja. És tudod miért akarja tudni? Mert kék vagyok! - forgattam a szemeimet.
 - Nem láttál semmilyen állatot?
 - Nem. Csak a tengerpert volt, a sziklák meg az a hang...
 - A vízből jött?
 - Nem. Minden honnan.
 - Mondanám, hogy lehet egy hal a lelked. De amennyire ismerlek, ez lehetetlen. Meg amúgy is, ha hal is lenne, akkor oda hívott volna magához. Látnod kellett volna. Ez furcsa...
 - De ugye nem kell jelenti senkinek se? Nem akarok semmilyen kísérletet még egyszer! - öleltem át magamat.
 - Hogy érted azt, hogy még egy? - nézett rám értetlenül Rosa
 - Hát úgy, hogy már volt részem ilyesmiben, és nem épp valami jó emlékeim vannak róla! Hogy más hogy érteném?!
Rosa vágott egy grimaszt. éreztem, hogy veszettül érdekli, hogy milyen kísérletben volt részem. De nem kérdezett, amiért rettentően hálás vagyok. Majd egyszer elmesélem neki, ha itt lesz az ideje... talán...
 - Nos, - törte meg végül a csendet - Felpróbáljuk a báli ruhákat?
Elvigyorodva bólintottam.

Nyolc

 - Oh, szia Asa! - integetett Kentin az előcsarnokban.
Rosa elrohant a saját szerzeményeivel Leighhez, megmutogatni, hogy milyenjei vannak.
 - Hali! - intettem neki, és már rohantam is volna tovább. De ekkor rádöbbentem, hogy fogalmam sincs, hogy hol keressem Armint. - Öööö... Kentin... Ugye ismered Armin Blackwoodot?
 - Aha. A mágus gyerek. - bólintott - Azon az emeleten lakik Alexyvel egy szobába, mint én. Mer?
 - Figyu... nem tudod, hogy hol van? Szeretnék vele beszélgetni egy kicsit!
 - Óóó... Ööö... - kicsit habozott. Pár másodpercre valami megvillant a szemében, de túl gyorsan eltűnt ahhoz, hogy meg tudjam mi volt az. -Persze, tudom hol van. Az M folyosón, a kémia teremben. Oda szokott ilyen tájt elbújni...
 - Rendben! - mosolyogtam rá a fiúra - Ezer köszi! Egyel jövök neked!
 - Áh, semmiség... - kicsit mintha el vörösödött volna...
Búcsút intettem neki, és felrohantam a lépcsőn, egyenest az M folyosóig.
Már előre sajnálom, ezt az Armint! Elég rendesen össze fogom karmolászni az arcocskáját! Igen... annyira, hogy utána 2 hétig ki se merje dugni azokat a kék szemeit a szobájából!
Feltéptem a kémia labor ajtaját. A terem üres volt. De csak a szememnek. Az érzékeim érezték, hogy nem vagyok itt egyedül. Becsuktam az ajtót a hátam mögött, és bezártam. A kulcsot a far zsebembe süllyesztettem. Beljebb sétáltam, egészen a tanári asztalig. Igaz, hogy tudtam, hogy van itt valaki, de még mindig nem láttam semmi gyanúsat. Igaz, hogy a szemeimből a színanyagot kispórolták, de sokkal élesebb a látásom, mint az embereknek!
 - Szia, Asina!
A hang a hátam mögül jött. Megpördültem.
Mi... ez... NEM LEHET!
Armin ült mögöttem egy széken. Teljesen nyugodtan, mintha eddig is ott ült volna. PEDIG NEM!
 - Na, mi az cica? Ki fog rajtad a mágia? - vigyorgott rám - Hé! Ez rímelt! - röhögött fel. Majd bugyuta viccén nevetgélve újra neki kezdett a PSPzésnek.
 - Khm... - köszörültem meg a torkomat. - Armin. Kérlek...!
 - Hm? - fel sem nézett a játékából.
 - Armin...! - hangom egyre ingerültebb lett.
 - Mi van? - még mindig nem nézett rám.
Eléggé gyűlölöm, ha nem figyelnek rám.
Ki kaptam a kezéből a készüléket, és egy erőteljes mozdulattal a falhoz vágtam. Egy reccsenéssel megadta magát, és ketté tört, majd a földre hullott kis repedéseket hagyva maga után a falon.
 - Hé! - ugrott fel - Ez mire volt jó?!
 - Beszélgessünk! - egy fanyar vigyort villantottam meg.
 - Miről is?! - ellenségesen összehúzta a szemét.
 - Miért is küldtél rám kábulatot hétfőn, KFSen? - erősen megmarkoltam egy széktámláját, ezzel megakadályozva, hogy észre vegye remegő kezeimet.
Várjunk csak... ! Miért is remegek én? Szinte teljesen biztos, hogy fizikailag erősebb vagyok nála... Hé! Mi az hogy SZINTE?! Miket zagyválok itt?!
 - Mert olyan kis ari voltál! - nevetett fel.
 - MI VAN?! - bődültem fel.
 - Ahogy ott álltál... Olyan kis szerencsétlenül! Istenem, muszáj volt kipróbálnom rajtad! - mosolyogva nézett rám.
 - Aha. Vágom! - csaptam egyet az asztalra - Ezért küldtél el egy aranyos kis kirándulásra valami tengerpartra, hogy aztán beszélgessek egy hanggal, ami közölte vele, hogy szóljak neki ha fáj! Mer érdekli őt, hogy nekem mikor fáj, és azért, mert kék vagyok! Mintha lenne bennem bármi kék! Komolyan! Nem lát a szemétől?! Mintha lenne bármily csekély kis szín anyag ebben a nyomorult testben! - mutattam magamra - Még a szemembe se jutott annyi, hogy legalább a pupillám fekete legyen! Nem hogy egyáltalán egy aprócska kék folt is legyen rajta! Különben is! mit érdekli őt, hogy mikor fáj nekem bármim is?! Mi ez a szatír duma? Komolyan! Mintha szexuálisan zaklatna! Meg te és az a kék szemed! Tudod, milyen nyomasztó az, amikor a tök sötétben csak kettő hideg, kék szem golyót látsz?! Egyenesen téged bámulnak! Te meg csak ott fészkelődsz, de nem bírsz semmit se csinálni! Még a szemedet se tudod becsukni, hogy el takard! Az Isten szerelmére, mer már csukva van! Annyira...
Armin forgatta a szemét, majd megragadta a karomat, előre hajolt, és megcsókolt.

Hét

Másnap Rosával elkéredzkedtünk az igazgatónőtől, hogy had mennyünk be a városba báli ruhát venni. Drága jó Rosalynak persze volt ruhája, de mint jó barátnő, és lelkes boltkóros eljött velem.
 - Nos, az albínóságodat nézve, lehet, hogy valami piros lenne jó, nem gondolod? - nézegette a kínálatot
 - Nem tudom... Igazság szerint, nekem fogalmam sincs arról, hogy mit gondolok.
 - Válassz valamit, ami tetszik. De pirosat. Megnézzük, hogy az milyen lenne. - utasított a fehér hajú, és ő maga is bele vetette magát a ruhákba.
Rosalya reakciói többnyire negatívak voltak  ruhákra, amiket választottam, de azért néhány meg is tetszett neki.

 - Asa! Most komolyan ezt akarod felvenni?! Te jó ég! Úgy nézel ki benne, mint a dédnagyanyám!
 - Nem is tudtam, hogy Fehér Holló volt a dédnagyanyád...
 - Ne pimaszkodj!

 - Na, ez egy fokkal jobb már... de olyan ducinak nézel ki benne!
 - Tudod, az acél csontozat miatt nem egy pehely súlyú  wendigo..
 - Nem úgy! Mondom kinézel! Mindegy! Keress másikat!

 - Hm... Ez egész jó! Csak valahogy olyan...
 - Ribancos?
 - Kihívót akartam mondani, de a te szavad jobban le írja! Túlon túl bögyösnek nézel ki benne!
 - De csak ez a 3 fajta vörös ruha van...
 - Akkor nézz valami rózsaszínt!

 - Jesszus! Ugye vágod, hogy ez a cucc lényegében teljesen átlátszó?!
 - Mi?! Komolyan! Azonnal leveszem!
 - Vegyél fel következőnek kéket! Jól megy majd a hajadhoz!

 - Asa...
 - Hm?
 - Ez egy hálóing...

 - Na! Ez már a megfelelő irányba halad! De lehetne kicsit sötétebb színű!
 - A kesztyűk maradhatnak?
 - Nem!!
 - Ajj már...

 - ...
 - Mi az?
 - ...
 - Rosa??
 - A cipő tetszik..

 - Asa...
 - Ajj, mi a baj már megint?
 - Az, hogy elég hamar be kell fejeznünk a ruha válogatást...
 - Mer?
 - Mer megtaláltuk a tökéletes ruhádat!

Az erdőben sétáltunk, már majd nem a kastélynál voltunk.
 - Te... Rosa...
 - Hm? - nézett rám halvány mosollyal a lány
 - Azt mondtad, hogy az a Bs srác, akit néztem amikor elájultam, Armin...
 - Aha. Az osztály társunk, Alexy ikre.
 - De... Alexy ikre, Armin a mi osztály társunk! Ott is volt, amikor bemutatkoztam o.főn!
 - Mi? De hogy is! Armin Bs, Alexy meg velünk van a Cben! Pont azért, mert ikrek, és folyton azon barmultak, hogy összekeverik magukat! Ezért kerültek külön osztályba.
 - De tisztán emlékszek! Azt mondta hogy vámpír, és folyton a telefonján játszott! Még csak rám se nézett!
 - Asa, lehet igazad van. De lehet nem. Igazából nem tudom. Sok furcsa dolog van az iskolánkban. Armin Blackwood ezen furcsaságok egyike, amik közé nem utolsó sorban te is tartozol.
 - Mi?! A suli fura dolgaihoz tartozok??
 - Igen. Elvégre, nem minden napi egy Albínó fehér holló, aki elájul, és mágia zavar lesz az agyán! - nevetett fel a lány.
Mindegy. Egy biztos: Amint visszaérünk, első dolgom lesz megkeresni ezt az Armin gyereket! VELEM senki sem járathatja a bolondját következmények nélkül!

Hat

Kim és Viola ott álltak az erdő szélén, és egy csapat fiúval beszélgettek. Szintén edző ruhákban voltak. Nagy valószínűséggel a B-s fiúk voltak.
Egy héten egyszer van KFS óránk, az is a B-sekkel összevonva. Múlthéten egy B-s fiút sem láttam, mer mind ellógták az órát... És, úgy tűnik ők se láttak még engem, mivel néhány úgy bámult, hogy majd kiesett a szemük! Sőőőt! Az egyiknek ki is esett! Valószínűleg zombi a srác.
Lehajoltam, és felvettem a lábam elé gurult szem golyót.
Barna.
 - Ezt elejtetted! - nyomtam a zombi kezébe, aki egy nyamvadt szót nem bírt kinyögni a megdöbbenéstől.
Kínos csönd telepedett a körül-belül 10 fős társaságra.
 - Ki vagy te? - a hang irányába fordultam. A hideg hétszer is kirázott a fiú láttán, ami azért teljesítmény, ha egy wendigóról van szó! Fekete, kissé lenőtt haj, jég kék szemek. Bőra halvány volt, sápadt rózsaszín beütésű.
Mi a franc vagy te?
 - Én kérdeztem előbb! - hideg szemei továbbra is rám szegeződtek. Pont olyan szeme volt, mint a család tagjaimnak. Ha nem lenne ez az albínóság, akkor nekem is ilyen szemem lenne...
Teljesen lefagytam.  srác arcáról semmit nem lehetett elolvasni. Csak nézett engem. A levegőben ott lebegett a kérdése.
Ki vagy te?
Amint meghallottam a telepatikus hangját, éreztem, hogy a pulzusom lelassul. Nem olyan volt mint az én telepatikus hangom, vagy mint a családomé. igaz, mindenkinek más. Anyáé lágy, apáé tiszteletet parancsoló, Joshé erővel teli, az enyém jeges. De egy mindegyik telepátiában ugyan az: suttogás.
De ez nem az volt. Erőteljes, parancsoló volt. Szinte olyan, mintha válasz nélkül, magával a betűkkel próbálná meg erőszakkal kivágni az agyamból az információt.
Fáj!
És ekkor megtörtént.
Mindent fekete-fehérben láttam. Minden lelassult körülöttem. Minden meg változott, kivéve az a kék, jeges tekintet. Az volt az egyetlen, fájdalmas szín folt, ami elkísért a sötétségben.

Egy tengerparton sétáltam. Csönd volt, de már olyannyira, hogy nem csak a szívem dobogását, és a vérem folyását hallottam, ha nem mindent. Azt is, hogy húzódik a bőröm a mozgásnál, és hogy feszülnek meg az izmaim. Mezítláb voltam.
"Fáj?" - kérdezte egy hang.
Körül néztem, de sehol nem volt senki.
 - Mi fáj? - kérdeztem vissza
"Nem tudom."
 - Akkor miért kérded?
"Mert tudni akarom"
 - De hisz nem fáj semmim!
"Majd fog"
- Abban biztos vagyok.
"Fáj?"
 - Most? Nem.
"Majd mondd el, ha fáj"
 - Miért érdekel az téged?
"Mert tudni akarom, amikor fáj"
 - És ez miért fontos neked?
"Mert tudni akarom"
 - De miért akarod tudni?
"Mert kék"
 - Mi kék?
"Te"

Egy fehér szobában ébredtem fel. Mindenem sajgott. Óvatosan pislogva körül néztem.
Egyedül vagyok.
Csövek lógtak ki belőlem, de nem éreztem őket. Csak az elmémbe nyílaló, apró, tűszerű fájdalom. És az a kék szempár...
 - Ébren vagy? - hallottam egy óvatos hangot. Rásandítottam a szemem sarkából.
 - Mi történt? - kérdeztem. Megpróbáltam felülni, de elképesztően fájt.
 - Egyik pillanatban még ott álltál, és elég mérgesen néztél Arminra, aztán hirtelen hanyatt vágtad magad. Nyitva volt a szemed, és dermedten bámultál fel az égre, és azt suttogtad, telepatikusan is, meg rendesen is hogy "Fáj!" meg hogy "Kék". Amikor Kentinnel felhoztunk, teljesen olyan voltál, mintha magadnál lettél volna. A doktor úr megkérdezte, hogy mi baj, te mondtad hogy fáj. Mikor arra is rákérdezett, azt mondtad, hogy kék. Aztán felálltál, körül néztél, mintha most ébredtél volna fel valami álomból, és megint hanyatt vágódtál, de most a szemed is becsuktad. Nagyon aggódtunk érted! Senki sem tudta, hogy mi bajod lett!
 - Én se tudom... de mondd csak. mennyi ideig "aludtam"?
 - Nem sokáig. csak kb. 10 órát.

Egy- Két óra múlva kiengedtek az orvosi szárnyból. De a lelkemre kötötték, hogy majd csak holnap fogok kijönni a szobámból legközelebb.
 - De miért hajtogattad, hogy "Fáj", meg "Kék"? - kérdezte Rosa.
Az ágyán feküdt, feje lelógott is úgy nézett rám. Én törökülésben ültem, hátamat a falnak támasztva.
 - Nem tudom. Arra emlékszem, hogy egyszer telepatikusan mondtam, hogy "Fáj". Mer akkor tényleg fájt. Mintha valami kiakart volna vágni valamit az agyamból. Aztán minden lelassult, és fekete fehér lett. Aztán láttam kettő kék foltot. Mintha szemek lettek volna, vagy nem is tudom. Aztán már a kórházban ébredtem. Semmi másra nem emlékszem.
Nem akartam neki elmondani a tengerpartot, majd csak később. De hatalmas lelki furdalásom volt, amiért titkolózok.
 - Tényleg? Ez furcsa... - sóhajtott Rosaly
Hazudtam.

Öt

 - Most mire várunk? - kérdeztem Mr. Faraize-t. Osztályfőnöki volt, és kész káosz uralkodott a teremben.
 - Hogy az igazgatónő bemondja a hangos bemondóba hogy melyik lesz a bál témája. - válaszolt unottan a tanár úr. Még csak rám se nézett.
Bunkó!
 - Mondott valamit, kisasszony? - húzta fel a szemöldökét a férfi
 - Ki? - néztem körül - Én?!
Faraize forgatta a szemeit, és visszatért a papírjai tanulmányozásához. Én meg Rosalyhoz tértem vissza.
 - Szerinted melyik nyer? - fordultam felé
 - A Téli Éjszaka. Szinte minden lány arra szavazott a suliba. És nem kis létszámban vagyunk itt lányok.
 - Tényleg? Pedig a mi osztályunkba csak 4 lány jutott...
 - Ugye azt tudod, hogy itt 13 év folyam van, és 11 tagozat?
 - Komolyan?! - kerekedett ki a szemem - Huh... várjunk csak! Mi melyik tagozatban vagyunk?
 - 9c-sek vagyunk. Nem tudtad? - húzta fel az egyik szemöldökét.
 - Nem igazán... - nevettem fel kínosan. - De visszatérve az eredeti témánkhoz: szerinted a fiúk melyikre szavaztak?
 - A legtöbben a mézes kalácsra. A többi téma "túl nyálas" nekik - sóhajtott egyet - Nem valami romantikus alkatok. De a fiúk közül is sokan szavaztak a Téli Éjszakára. Az Éjjelifényre szinte mindenki azt vallja, hogy nyárra kéne félre tennünk, amikor szabadtéri bált is rendezhetünk.
 - Wow... - kerekedett el a szemem - Rosa, te honnan tudsz ilyeneket?
 - Egy ezüstróka tud egy s mást! - villantotta rám az apró, de tű hegyes agyarait.
Vissza vicsorogtam rá a teljesen kiengedett 10 centis agyaraimmal, mire először megrettenve, majd kacagva nézett rám.
 - Kuss! - intette csendre az osztályt nem valami kedvesen Faraize. - Kezdődik!
Mindenki elhallgatott.
 - Kedves Diákjaim! - recsegett a hangos bemondó. Mindenki a hangszórót nézte, mintha valami tévé lenne. - A nyertes téma az nem más miiiint.... - idegtépő hatás szünet - A Téli Éjszaka!
Behallatszott a többi osztályból a lányok éljenzése. Nálunk semmi ilyen nem volt. Csak mi négyen össze pacsiztunk a fiúk megmorogtak egy sort.
 - Nem igaz már, hogy ilyen gyerekesek vagytok! - vágta csípőre a kezét Kim - Mégis mi a francért jobb téma a mézes kalács?! Talán jobban örültetek volna ha wishky helyett cukor szirupot kellene szopogatnotok? Vagy talán már mind át léptetek arra a szintre mint Alexy?! - mutatott a Kékségre - Ne érts félre Alex, semmi esetre nem akarlak megbántani! - fordult egy pillanatra a fiú felé, aki mosolyogva megrázta a fejét jelezvén, hogy nem vette magára - Sokkal szívesebben látnátok a lányokat ormótlan Mézes kalács jelmezben, mint kivágott, dögös koktél ruhákban?! Az isten szerelmére! Gondolkozzatok már!
Mi egyet értően bólogattunk, a fiúk meg kínosan hallgattak.
 - Kimberly, örülök, hogy átvetted a fegyelmező szerepet. Így nekem kevesebb a dolgom, de most kérlek ülj le! - nézett fel pár pillanatig a roppant érdekes papírjai közül Faraize. - Esetleg valakinek van kérdése a bállal kapcsolatban?
 - U u u uuuuuuu! - jelentkezett Viola - Frazie tanár úúúúúúúúúúúúr! - majd kiesett a padból, úgy ugrált.
 - Faraize. - javította ki a tanár úr.
 - Persze, oké. - bólogatott Viola, mint aki felfogta. - Nos, Mr. Frazie... - kezdett volna bele
 - Faraize! - most már arra is méltóztatott, hogy felemelte a fejét és a lilára nézett.
 - Jó. - bólintott Viola eléggé "hagyjuk már! túl van tárgyalva" stílusban - Na, azt akartam mondani Mr. Frazie...
Erre már mindenki elkezdett röhögni.
 - Persephone kisasszony, szerintem jobban járna ha fel sem szólalna! - morgott a tanár úr.
Viola már a szájával formázta a "De Mr. Frazie..." szavakat, amiket elnyomott már a csengő szó.
Ez után jött 2 lénytan, 1 bűbájtan, 1 matek, és 1 élőholtak történelme.
KFS óra előtt Rosával megint benn maradtunk. Mire a B-s lányok bevonultak, gazdagabbak lettünk azzal az információval, hogy Rosát véresen komolyan ki kell zárni a stoppolgatásból, mer most már teljesen komoly "fázisba" ért a kapcsolatuk Leight-el. Meg azzal, hogy ez az Amber, meg Deborah csaj kész ribanc, és hiába vagyunk csak 15 évesek, már is kavartak a fél tagozattal. Meg megint indult a vita, hogy Alexy miért stoppolt le engem ha meleg. Mer igen, Alexy az aki meleg létére le stoppolt engem. De ezt persze nem tudtuk meg, hogy ki volt a másik, aki engem lestoppolt, de eddig hülyeségnek tartotta ezt az egészet. Pedig az érdekelt volna a legjobban.
 - Nem is tudtam, hogy van barátod! - fordultam havernőm felé amikor az erdő felé sétáltunk, mert most kültéren volt megtartva az óra.
 - Elfelejtettem mondani? - lepődött meg a lány - Juj! Majd tanulószoba után bemutatom!
 - Mesélj róla! - böködtem meg mosolyogva az oldalát.
 - Hát... tizenegyedikes... Lysnder bátyja. Ő is vízköpő. Fekete haja és szemei vannak... - kezdte sorolni, de nekem teljesen más felé kalandozott a figyelmem...