Nyolc

 - Oh, szia Asa! - integetett Kentin az előcsarnokban.
Rosa elrohant a saját szerzeményeivel Leighhez, megmutogatni, hogy milyenjei vannak.
 - Hali! - intettem neki, és már rohantam is volna tovább. De ekkor rádöbbentem, hogy fogalmam sincs, hogy hol keressem Armint. - Öööö... Kentin... Ugye ismered Armin Blackwoodot?
 - Aha. A mágus gyerek. - bólintott - Azon az emeleten lakik Alexyvel egy szobába, mint én. Mer?
 - Figyu... nem tudod, hogy hol van? Szeretnék vele beszélgetni egy kicsit!
 - Óóó... Ööö... - kicsit habozott. Pár másodpercre valami megvillant a szemében, de túl gyorsan eltűnt ahhoz, hogy meg tudjam mi volt az. -Persze, tudom hol van. Az M folyosón, a kémia teremben. Oda szokott ilyen tájt elbújni...
 - Rendben! - mosolyogtam rá a fiúra - Ezer köszi! Egyel jövök neked!
 - Áh, semmiség... - kicsit mintha el vörösödött volna...
Búcsút intettem neki, és felrohantam a lépcsőn, egyenest az M folyosóig.
Már előre sajnálom, ezt az Armint! Elég rendesen össze fogom karmolászni az arcocskáját! Igen... annyira, hogy utána 2 hétig ki se merje dugni azokat a kék szemeit a szobájából!
Feltéptem a kémia labor ajtaját. A terem üres volt. De csak a szememnek. Az érzékeim érezték, hogy nem vagyok itt egyedül. Becsuktam az ajtót a hátam mögött, és bezártam. A kulcsot a far zsebembe süllyesztettem. Beljebb sétáltam, egészen a tanári asztalig. Igaz, hogy tudtam, hogy van itt valaki, de még mindig nem láttam semmi gyanúsat. Igaz, hogy a szemeimből a színanyagot kispórolták, de sokkal élesebb a látásom, mint az embereknek!
 - Szia, Asina!
A hang a hátam mögül jött. Megpördültem.
Mi... ez... NEM LEHET!
Armin ült mögöttem egy széken. Teljesen nyugodtan, mintha eddig is ott ült volna. PEDIG NEM!
 - Na, mi az cica? Ki fog rajtad a mágia? - vigyorgott rám - Hé! Ez rímelt! - röhögött fel. Majd bugyuta viccén nevetgélve újra neki kezdett a PSPzésnek.
 - Khm... - köszörültem meg a torkomat. - Armin. Kérlek...!
 - Hm? - fel sem nézett a játékából.
 - Armin...! - hangom egyre ingerültebb lett.
 - Mi van? - még mindig nem nézett rám.
Eléggé gyűlölöm, ha nem figyelnek rám.
Ki kaptam a kezéből a készüléket, és egy erőteljes mozdulattal a falhoz vágtam. Egy reccsenéssel megadta magát, és ketté tört, majd a földre hullott kis repedéseket hagyva maga után a falon.
 - Hé! - ugrott fel - Ez mire volt jó?!
 - Beszélgessünk! - egy fanyar vigyort villantottam meg.
 - Miről is?! - ellenségesen összehúzta a szemét.
 - Miért is küldtél rám kábulatot hétfőn, KFSen? - erősen megmarkoltam egy széktámláját, ezzel megakadályozva, hogy észre vegye remegő kezeimet.
Várjunk csak... ! Miért is remegek én? Szinte teljesen biztos, hogy fizikailag erősebb vagyok nála... Hé! Mi az hogy SZINTE?! Miket zagyválok itt?!
 - Mert olyan kis ari voltál! - nevetett fel.
 - MI VAN?! - bődültem fel.
 - Ahogy ott álltál... Olyan kis szerencsétlenül! Istenem, muszáj volt kipróbálnom rajtad! - mosolyogva nézett rám.
 - Aha. Vágom! - csaptam egyet az asztalra - Ezért küldtél el egy aranyos kis kirándulásra valami tengerpartra, hogy aztán beszélgessek egy hanggal, ami közölte vele, hogy szóljak neki ha fáj! Mer érdekli őt, hogy nekem mikor fáj, és azért, mert kék vagyok! Mintha lenne bennem bármi kék! Komolyan! Nem lát a szemétől?! Mintha lenne bármily csekély kis szín anyag ebben a nyomorult testben! - mutattam magamra - Még a szemembe se jutott annyi, hogy legalább a pupillám fekete legyen! Nem hogy egyáltalán egy aprócska kék folt is legyen rajta! Különben is! mit érdekli őt, hogy mikor fáj nekem bármim is?! Mi ez a szatír duma? Komolyan! Mintha szexuálisan zaklatna! Meg te és az a kék szemed! Tudod, milyen nyomasztó az, amikor a tök sötétben csak kettő hideg, kék szem golyót látsz?! Egyenesen téged bámulnak! Te meg csak ott fészkelődsz, de nem bírsz semmit se csinálni! Még a szemedet se tudod becsukni, hogy el takard! Az Isten szerelmére, mer már csukva van! Annyira...
Armin forgatta a szemét, majd megragadta a karomat, előre hajolt, és megcsókolt.