- Valahogy el kellett hallgattatnom! - sóhajtott - Meg amúgy is! Igazán visszacsókolhattál volna! Ennyivel azért jössz nekem, hogy összetörted a PSPmet! - bökött a készülék szét roncsolódott darabjaira.
- De... - elsápadtam. Jobban is, mint amilyen sápadt alapból vagyok.
- Mi van? - nézett rám kissé unottan - Azt ne mondd, hogy még soha nem csókolóztál!
- Hát... - hajtottam le a fejemet
- Óóóó - egy gonosz vigyor terült el az arcán - Szóval, jegescicának én voltam az első!
- Ne hívj így! - a fejem teljesen elvörösödött. Jesszusom! Legszívesebben elsüllyednék!
- Hmm... a tény, hogy én lettem megtisztelve, az első csókoddal magában is elég a PSPmért cserébe. De azért még vissza csókolhattál volna...
- De ajjjjj! - fogtam a fejem - Ezt most muszáj volt? Nem lett volna elég, ha mondjuk pofán vágsz? vagy nemes egyszerűséggel befogod a számat?
- Be fogtam én a szádat! - vigyorgott perverzen
- Nem úgy gondoltam! - pillantottam ár haragosan
- De igazán visszacsókolhattál volna...
- Ahj! - mérgesen felmorrantam, majd megmarkoltam a pólója nyakát, és lehúztam magamhoz...
És olyat tettem, amit hogy ha nem vakít el a düh, biztosan nem csináltam volna!
MEGCSÓKOLTAM!
Igazából nem akartam olyan nagyon elnyújtani... de amikor elhúzódtam volna, Armin átkarolta a derekamat, és magához húzott.
Kb. 5 perc múlva sikerült el löknöm magamtól.
- Bleh! - törölgettem a számat - Nem elég hogy az első, de már a MÁSODIK csókom is a tied! Basszuuuuuuus! Ennyire elcseszett szerelmi életem még nekem se lehet!
- Hát, te se csókolsz valami jól, bogaram!
- Jaj, szűnj már meg egy kicsit! - kiabáltam rá - Miért nem löktél el, vagy valami?!
- Hé! Ennyi csak jár nekem, a ripityára törött játékomért! - emelte fel a kezét védekezően - Meg amúgy is... kíváncsi voltam, hogy hogyan csókolsz!
- Ahj! - körbe néztem, és felkaptam egy felmosó vödröt, és a kezébe nyomtam - Itt egy vödör, hord el magad! Vagy tőlem a fejedre is húzhatod, csak maradj már egy kicsit!
A fiú vállat vont, és elfeküdt a földre.
- Te meg mit csinálsz? - néztem rá megrökönyödve
- Fekszek. - nézett rám unottan.
- Na jóóóóóóóóóóóóóóóól van! - kiabált rám Rosalya, amikor beléptem a szobánkba - Te még is mi a francot csináltál Arminnal?!
- Mi van?! -
- A biosz teremben voltam, ami a kémia labor mellett van. Azt tudtam, hogy Armin ott bujkál. De aztán ajtó csapódás, csönd, kiabálás, csönd, röhögés, kiabálás, csönd, kiabálás, csend, és ajtó csapódás. Ja, meg hirtelen megrepedezett a biosz terem fala. Mi a francot csináltatok ti?!
- Eh... hát... - dörzsölgettem a halántékomat
- Asa...! Megértem, ha a kábulatodról nem akarsz beszélni. Kellemetlen. Tudom, nekem is volt. Nem valami nagyszerű érzés. De idővel hozzá lehet szokni a tudathoz...
- Neked is volt?! - néztem a havernőmre kikerekedett szemekkel, és reménykedtem benne, hogy nem veszi észre a kétségbeesett téma váltásomat.
- Aha. Megakartam tépni még általánosban egy varázsló csajt. De az megijedt, és kábulatot küldött rám. 12 óráig tartott! Jesszusom! Ha még szép lett volna a szeme...! Tudod, mekkora szerencséd volt, hogy olyan szép szemeket láttál, mint amilyen Arminnak van?! De annak a lánynak veszett csúnya nemondommilyen barna szemei voltak! És 11 órán keresztül azt kellett néznem! - elborzadt
- 11? Nem azt mondtad, hogy 12 óráig tartott?
- A maradék 1 óra az a belátás. Egy réten feküdtem, és odajött hozzám egy kicsi, fehér róka. Azt mondta, hogy ő a lelkem. Megkért, hogy vigyázzak magamra, mer minden lelki sérülés egy nyílvessző, ami átszúrja az ő testét. Ha már túl vagy azon a hülye érzésen, elmondhatnád, hogy neked milyen volt! - mosolyodott el.
Hát jó...
- Egy tengerparton sétáltam. Aztán egy hang kezdett el kérdezgetni, hogy fáj-e? Mondtam neki, hogy jelenleg nem fáj semmim, erre mondta hogy mondjam majd meg neki ha fáj, mer tudni akarja. És tudod miért akarja tudni? Mert kék vagyok! - forgattam a szemeimet.
- Nem láttál semmilyen állatot?
- Nem. Csak a tengerpert volt, a sziklák meg az a hang...
- A vízből jött?
- Nem. Minden honnan.
- Mondanám, hogy lehet egy hal a lelked. De amennyire ismerlek, ez lehetetlen. Meg amúgy is, ha hal is lenne, akkor oda hívott volna magához. Látnod kellett volna. Ez furcsa...
- De ugye nem kell jelenti senkinek se? Nem akarok semmilyen kísérletet még egyszer! - öleltem át magamat.
- Hogy érted azt, hogy még egy? - nézett rám értetlenül Rosa
- Hát úgy, hogy már volt részem ilyesmiben, és nem épp valami jó emlékeim vannak róla! Hogy más hogy érteném?!
Rosa vágott egy grimaszt. éreztem, hogy veszettül érdekli, hogy milyen kísérletben volt részem. De nem kérdezett, amiért rettentően hálás vagyok. Majd egyszer elmesélem neki, ha itt lesz az ideje... talán...
- Nos, - törte meg végül a csendet - Felpróbáljuk a báli ruhákat?
Elvigyorodva bólintottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése