Porológus

 - Danieeeeeeel! - kiabált a lány - Siess mááár! Szét fagyok! - Sötét barna haj volt, és zöld szeme. Lila kabát volt rajta szőrme szegéllyel. A hó apró pettyekben hullott a vállára, az arca kipirult. Nem is sejtette hogy figyelem.
 - Mindjárt! - kiabált vissza a fiú. Egy sziklán állt, és próbált egy méretes jégcsapot  tövénél letörni - Te is kérsz egyet, Amy?
 - De hogy is! - a lány fázósan ölelte át magát - Jobban örülnék neki ha neked sem kellene ilyen baromság! még is mit akarsz te azzal a jégcsappal?
 - Nem tom.. de olyan jól néz ki!
A lány sóhajtott.
Most!
 - Mi volt ez? - sikkantott fel a lány
 - Mi? - nézett rá értetlenül a fiú
 - Hallottam valamit az erdőből!
 - Csak beképzelted! - nevetett fel.
Lassan mozogtam. Ügyeltem arra hogy csak apró neszeket hallassanak a lépteim.
 - Daniel! - sipított a lány - Mennyünk innen!
 - Nyugi már, te csaj! Nincs itt rajtunk kívül senki!
Ó, igazán?
 - Daniel! - visított - Most is hallottam! Valami van ott!
 - Beképzelteeeed! - dalolta szórakozottan a fiú
 - Ha nem jössz itt hagylak!
 - Menny csak! - nevetett
Innen ma senki sem megy sehova!
A fiú lefagyott. Arcáról lehervadt a mosoly.
 - Én is hallom. - suttogta
 - Tűnjünk innen!
Most!
Előugrottam.
A lány olyan hirtelen torpant meg, hogy megcsúszott és hátra esett. Felsikított.
A fiú felém kapta a fejét. Földbe gyökerezett a lába.
Hegyes füleim gyorsan aprókat mozogtak. Hallottam a zihálásukat. kristály tisztán kitudtam venni nem csak a szívük dobogását, de a vérük folyását is az ereikben. Ez a vér nem soká az én torkomon fog lefolyni.
Miért féltek? A játék csak most kezdődik!
Gonoszan elvigyorodva meg nyaltam a számszélét.
 - Mit akarsz? - kérdezte a fiú
Éhes vagyok.
minden egy másodperc leforgása alatt történt, még is olyan volt mintha lefagyott volna az idő.
A lábam elrugaszkodott, pupillám kitágult, karmaim kiélesedtek, a számat felhúztam hogy kilátszódjanak az éles fogaim.
Neki ugrottam a fiúnak.
A kezében lévő jégcsap jeges fájdalomként a húsomba mélyedt, pont úgy, ahogy az én fogaim a fiú nyakába.
Ekkor minden felgyorsult, pedig ez hosszabb időbe telt,
Feltéptem a torkát és mohón nyeltem a vérét.
Oly rég ettem ilyen finomat!
Széttéptem a húsát, ketté roppantottam a csontjait. A szíve kellett.
Mire befejeztem a marcangolást már teljesen jól lakva terültem el a fiú véres maradványai mellett. Már nem voltam éhes.
A lány rémülten, könnyes szemmel bámult rám. A könnyei az arcára fagytak.
 - Mi vagy te? - szipogta.
Fehér Holló.