Egy

 - Asa, ezt nem hiszem el! - toporgott előttem - Már megint ezt csináltad! komolyan, mintha itthon nem kapnál enni valót!
Nagyot sóhajtva kortyoltam egyet az energia italomból.
 - Mer nem is kapok... - morogtam
 - Mit mondtál? - pördült meg hirtelen az Anyám. Kék macska szemei rám villantak. Régen féltem ettől a nézéstől.
 - Hogy nem kapok itthon kaját. - dünnyögtem
 - Oh, akkor többet nem főzök rád, és majd eheted azt, amit te csinálsz magadnak! -  jelentette ki.
Na itt felpattantak a szemeim.
 - Komolyan elvárod, hogy azt egyem meg amit ÉN főzök?! - néztem rá felháborodva - Azért még is csak az anyám vagy! Nem kérhetsz tőlem ilyesmit!
 - Asa figyelj. Tudom, hogy nem tudok olyan ételt letenni az asztalra, amire szükségünk van, de a megfelelő tápanyagok benne vannak. Be kell érnünk ezzel.
Elhúztam számat. Egyáltalán nem voltak benne a kajánkban azok a táp anyagok amik nekem kellettek.
 - Na, gyorsan mosd le magadról a vért, mielőtt apád meglátja, és gyere vissza! - mosolyodott el Anya
Gyorsan fellopakodtam az emeletre. Szinte berúgtam a fürdőszoba ajtaját.
Na akkor fagyott meg igazán a vér az ereimben.
Apa állt a tükör előtt, és épp befejezte a borotválkozást.
Halk sikoly hagyta el a számat.
 - Asina... -fordult felém. Ekkor meglátta a véres kezeimet, és arcomat, nem beszélve a kissé felhasad szintén véres pólómról. - Asina Isbelle North! Ugye nem megint vadászni voltál?!
Lehajtottam a fejemet. Felesleges lett volna tagadnom, úgy is tudja. Meg amúgy is hallja a szív verésemen ha hazudok.
 - Apa, én...
Csendre intett.

 - Soha! - kiáltottam - Inkább nyársaljatok fel! Csináljatok poharat a koponyámból, vagy kést az agyaraimból, csak ne küldjetek oda!
 - Drágám... - próbált lenyugtatni Anya, de Apa a kezére tette a kezét, jelezvén hogy hagyja, úgy sem ér semmit.
 - Asina, be kell látnod hogy vad vagy. Kezelhetetlen. Ezen a héten már kilencszer jöttél haza véresen. És még csak szerda van.
 - Éhes vagyok! - üvöltöttem - Olyan nagy baj ez? Hogy nem akarok éhen halni?! CSAK ÉLNI AKAROK!
 - Asina. - édesapám arca rezzenéstelen volt - El kell menned abba az iskolába.
 - Soha!
 - Ott megtanítanak rendesen használni az erődet.
 - tudom használni az erőmet!
 - Kiváló orvosokkal rendelkeznek, nagy a valószínűsége, hogy tudnak majd segíteni az étvágyadon.
 - Én is tudok segíteni az étvágyamon! Egy egyszerű kis szó! VA-DÁ-SZAT!
 - Ott sok más gyerek lesz. Könnyebben találsz majd barátokat. Ott nem fognak félni tőled.
 - De én szeretem ha félnek tőlem!
 - Nagyobb a valószínűsége, hogy ott majd találsz magadnak egy fiút... - tette hozzá Anya
Nyitottam a számat, hogy erre is kitaláljak valamit, hogy én hogy tudom ezt magamnak megoldani. De semmi nem jutott az eszembe. Így hát enyhe fáziskéséssel ezt a bénácska mondatot sikerült csak kinyögnöm:
 - Nekem nem kell semmi féle fiú! Egyedül is nagyszerűen meg vagyok!
Persze a vitát nem nyertem meg. El kellett mennem abba a hülye akadémiába. Ez nem lehet igaz!