Kettő

 - Vigyázz magadra! - ölelt meg Anya - Igaz, hétvégékre nem engednek haza, de majd Jake segítségével videóchatelni fogunk! - olyan furcsán hangzott a szó a szájából.
 - Aztán ne zabálj fel mindenkit itt, öcsi! - veregette meg a vállamat a bátyám
 - Megpróbálom! - nevettem fel
 - Ez azért annyira nem vicces... - tette hozzá morogva Apa
Oldalra döntöttem a fejemet. Habár az elmúlt egy hétben tomboltam, most még sem éreztem haragot.
 - Mennem kéne... - sandítottam a hatalmas kastélyra
 - Legyél jó! - ölelt meg Apa

A bőröndjeim (kettő hatalmas gurulós bőrönd) a lábam mellett hevertek. Egy papír szorongattam a kezemben. Számok és betűk felismerhetetlen örvénye keveredett rajta. Az aulában álltam, körülöttem tömérdek furcsa diák. Szinte mind engem bámult.

Asina Isabelle North

Eléggé furán éreztem magamat.
 - Jaj, bocsánat a késésért! - rohant hozzám egy szőke srác. Arany szemei voltak.
 - Szi...a. Te meg ki vagy? - vágtam csípőre a kezemet, és végig mértem. tetőtől talpig.
Valami egyenruha szerűség lehetett rajta. Barna nadrágban volt, és fehér ingben, amin egy égszínkék nyakkendőt viselt. De rajta kívül senki nem volt így felöltözve. A testalkata izmos volt de nem annyira. Nem volt rajta semmiféle ékszer, még óra se. Bőre kissé halvány rózsaszínes árnyalatú volt. Fülei hegyesek.
 - Nataniel vagyok. Én vagyok a DÖK elnöke, így az én feladatom gondoskodni az újakról. Elf vagyok. - kezet nyújtott nekem.
 - Vettem észre... - dünnyögtem, és kezet fogtam vele - Asina. De jobb szeretem az Asát.
Felszisszenve elhúzta a karját. A kéz fején karom nyomok voltak, amikből szivárgott a vér.
 - Jaj bocsi! - néztem az ujjaimra - A karmaimat nem húztam be!
 - Semmi - mosolyodott el Nataniel. Aztán kicsit  zavarba jött - Amúgy... te... te... mi.. mi vagy?
 - Ennyire nem nyilvánvaló? - komosz vigyorral végig mutattam magamon.
 - Hát, nem annyira... - nevetett fel a tarkóját dörzsölve
 - Fehér Holló! - vágtam rá büszkén
 - Olyan faj létezik? - kerekedett el a szeme.
 - Hát igazából nem... - most én jöttem zavarba - Wendigo vagyok. De nem az a szokványos. Mutálódtam. A mutálódott Wendigókat hívják Fehér Hollóknak.
 - Tényleg? Közük van talán a hollókhoz?
 - Nem. Csak nagyon ritkák. Mint...
 - A fehér holló. - fejezte be a mondatomat.
 - Pontosan! - mosolyodtam el. - Egy Albínó mutálódott Wendigo vagyok. Mondhatni a fehér Hollónál is ritkább vagyok.

 - Nos, ez lenne az M folyosó keleti szárnya. Itt találhatóak a természet tudományi tantermek. pontosabban a Kémia, Fizika, Biológia, Lénytan, Anatómia, Botanika, és még a Matematika is. - mutogatott körbe Nataniel amikor az utolsó folyosót is bejártuk a kastélyban, és az én jegyzet füzetecskémben jó pár oldal betelt már. - Hát, végeztünk. Gyere mennyünk vissza  DÖKös terembe a cuccaidért, és megmutatom a szobádat.
Bólintottam.
A célpontunkig az utat csendben tettük meg. Rengetegen megbámultak.
Mi van? Nem láttatok még mutálódott albínó Wendigót?! Ja, tényleg. ritka vagyok...
 - Nate, ki a csajszid? - intett a szőke srácnak egy falnak támaszkodó lány.
 - Szia Kim. Ő itt Asa.
 - Örvendek. - nyújtott nekem kezet. - Kimberly Howl. De csak Kim.
 - Asina Isabelle North. Vagy is Asa - most sikeresen időben visszahúztam a karmaimat - Úgy szint.
Nate ki hozta a bőröndjeimet.
 - Kim, megtennéd, hogy felkíséred Asát Rosához? - hátra lépett egyet - nekem még elő kell kotornom az Adatívét.
 - Persze! - a fekete rövid hajú lány felkapta az egyik bőröndömet, és megindult a folyosó vége fele. - Amúgy én vérfarkas vagyok. te?
 - Mutálódott albínó Wendigo. Vagy is Fehér Holló. Habár iagzánbiból csak a mutálódott wendigókat hívják fehér hollóknak. Semmi közünk sincs a madarakhoz, csak ritkák mint  fehér holló. És az albóno mutálódott wendigók (mint jó magam) ritkábbak a fehér hollónál is. De én attól még nem vetem meg ha Fehér Hollót mondanak rám.
 - Wow...  - nézett rám meglepettem hatalmas zöld szemeivel -Ezt nem is tudtam!
 - Nagyon sokat nem tudják ezt. Nagyon későn tanítják a Wendigókat.
Mire felértünk a lányok emeletére, még több figyelmet és sutyorgást kaptam.
 - Nyugi. - tette a vállamra a kezét a vérfarkas - Mindig ezt csinálják az újakkal. - Hallottam a szív verésén hogy hazudik.
 - ROSALYAAAA! - rúgott kettőt az ajtóba Kim - Meghoztam a szobatársad!
Pár pillanat múlva kicsapódott az ajtó, csodálom, hogy ez a szerencsétlen ajtó kibírja amit ezek művelnek vele és egy fehér hajú lány röppent ki rajta. A szeme sárga volt.
 - Véééégre egy szobatárs! - ugrott a nyakamba - Mikor meghallottam, hogy jössz annyira örültem! - Kim felé fordult - Szeva Bundás!
 - Szia Lompos! - Kim össze kócolta Rosalya haját, és elment.
 - Naa, gyere már be!
A szoba hatalmas volt. kettő ágy foglalt helyet két oldalt, volt még kettő író asztal, két komód, kettő, kis éjjeli szekrény és szintén kettő nagy ruhás szekrény. Voltak még babzsákok,, hatalmas lila plüss szőnyeg, meg lebegő színes, világító kristályok. Kettő ajtó volt. Egy üveg, ami pont középen helyezkedett el, válasz falat húzva a két szoba rész közé, az erkélyre vezetett. És egy levendula lilára mázolt, amire az volt írva cseresznye pirossal, hogy "Fürdő ♥".
 - Wow...
 - Jó nagy, mi? - vigyorgott a lány. - Ja! - csapott a homlokára - Rosalya Marynn Juliett vagyok. Rosa, vagy Rosaly. Ezüstróka. Te... hm... nos... mondanám hogy Wendigo... de... valahogy...
 - Más? - nevettem fel - Wendigo vagyok. - gyorsan elhadartam neki is a fajomat.
 - Hűha.. ez.. tök király! - csillant fel a szeme
 - Amúgy, Asina Isabelle North vagyok. Asa.
Valaki ekkor kettőt rúgott az ajtóba. Komolyan! Miért kell szegény ajtót rúgdosni? Itt így szokás kopogni?!
 - Ki az? - kiabált ki Rosa - Ha nem fontos húzz el! Dolgom van!
 - ROSALYA MARYNN JULIETT! - üvöltött egy fiú - AZONNAL TOLD KI A KÉPEDET!
 - Hupsz... ! - kapta a szája elé a kezét a lány - Asa, kérlek nyiss ajtót, amég elbújok!
Végig néztem ahogy Rosaly rókává változik - bevallom, elképesztően gyönyörű ezüst bundájú, sárga szemű róka ez a csaj! - és bebúj az ágy alá. Onnan prüszkölve tudatta velem, hogy ajtót nyithatok.
Így hát oda baktattam a kiposzterezett ajtóhoz - egy fekete róka?! Rosalya, ez most komoly?! te egy fekete rókát plakátoltál ki az ajtóra? - és feltéptem.
 - Mit aka... - ekkor megláttam ki áll az ajtó előtt.
Egy fiú volt, állkapocs csontig érő rózsaszín (!!) hajjal, és szürke szemekkel. Látszólag ő is megdöbbent engem látva.
 - Te meg ki a franc vagy? - kérdezte meghökkenve.
 - Asina Isabelle North. - válaszoltam unottan - Új diák, Rosaly szobatársa. Mit akarsz?
 - Hol van az a némber?
 - Mit akarsz attól a "némbertől"?
 - Lecseszni, hogy rózsaszín hajszínezőt kevert a samponomba!
 - Ej, pedig már azt hittem ez az eredeti hajszíned. - biggyesztettem le a számat - Szed sztori. Amúgy te ki a szösz vagy?
 - Castiel. Te mi vagy, Asina?
 - Asa. - javítottam ki, és gyorsan elregéltem a fajomat neki is. Kéne csinálnom egy pólót, amire felírom hogy milyen fajtájú vagyok... - Te mi vagy?
 - Démon - jelent meg egy ördögi vigyor az arcán.
 - Az jó. Szia! - csuktam volna rá az ajtót, de nem engedte.
 - Mondd meg Rosának, hogy ha még egyszer ilyet csinál, kesztyűt csinálok magamnak a szép kis ezüst bundájából!
 - Oké! Szia! - bólogattam unottan, és végre sikeresen becsuktam az ajtót.

Egy

 - Asa, ezt nem hiszem el! - toporgott előttem - Már megint ezt csináltad! komolyan, mintha itthon nem kapnál enni valót!
Nagyot sóhajtva kortyoltam egyet az energia italomból.
 - Mer nem is kapok... - morogtam
 - Mit mondtál? - pördült meg hirtelen az Anyám. Kék macska szemei rám villantak. Régen féltem ettől a nézéstől.
 - Hogy nem kapok itthon kaját. - dünnyögtem
 - Oh, akkor többet nem főzök rád, és majd eheted azt, amit te csinálsz magadnak! -  jelentette ki.
Na itt felpattantak a szemeim.
 - Komolyan elvárod, hogy azt egyem meg amit ÉN főzök?! - néztem rá felháborodva - Azért még is csak az anyám vagy! Nem kérhetsz tőlem ilyesmit!
 - Asa figyelj. Tudom, hogy nem tudok olyan ételt letenni az asztalra, amire szükségünk van, de a megfelelő tápanyagok benne vannak. Be kell érnünk ezzel.
Elhúztam számat. Egyáltalán nem voltak benne a kajánkban azok a táp anyagok amik nekem kellettek.
 - Na, gyorsan mosd le magadról a vért, mielőtt apád meglátja, és gyere vissza! - mosolyodott el Anya
Gyorsan fellopakodtam az emeletre. Szinte berúgtam a fürdőszoba ajtaját.
Na akkor fagyott meg igazán a vér az ereimben.
Apa állt a tükör előtt, és épp befejezte a borotválkozást.
Halk sikoly hagyta el a számat.
 - Asina... -fordult felém. Ekkor meglátta a véres kezeimet, és arcomat, nem beszélve a kissé felhasad szintén véres pólómról. - Asina Isbelle North! Ugye nem megint vadászni voltál?!
Lehajtottam a fejemet. Felesleges lett volna tagadnom, úgy is tudja. Meg amúgy is hallja a szív verésemen ha hazudok.
 - Apa, én...
Csendre intett.

 - Soha! - kiáltottam - Inkább nyársaljatok fel! Csináljatok poharat a koponyámból, vagy kést az agyaraimból, csak ne küldjetek oda!
 - Drágám... - próbált lenyugtatni Anya, de Apa a kezére tette a kezét, jelezvén hogy hagyja, úgy sem ér semmit.
 - Asina, be kell látnod hogy vad vagy. Kezelhetetlen. Ezen a héten már kilencszer jöttél haza véresen. És még csak szerda van.
 - Éhes vagyok! - üvöltöttem - Olyan nagy baj ez? Hogy nem akarok éhen halni?! CSAK ÉLNI AKAROK!
 - Asina. - édesapám arca rezzenéstelen volt - El kell menned abba az iskolába.
 - Soha!
 - Ott megtanítanak rendesen használni az erődet.
 - tudom használni az erőmet!
 - Kiváló orvosokkal rendelkeznek, nagy a valószínűsége, hogy tudnak majd segíteni az étvágyadon.
 - Én is tudok segíteni az étvágyamon! Egy egyszerű kis szó! VA-DÁ-SZAT!
 - Ott sok más gyerek lesz. Könnyebben találsz majd barátokat. Ott nem fognak félni tőled.
 - De én szeretem ha félnek tőlem!
 - Nagyobb a valószínűsége, hogy ott majd találsz magadnak egy fiút... - tette hozzá Anya
Nyitottam a számat, hogy erre is kitaláljak valamit, hogy én hogy tudom ezt magamnak megoldani. De semmi nem jutott az eszembe. Így hát enyhe fáziskéséssel ezt a bénácska mondatot sikerült csak kinyögnöm:
 - Nekem nem kell semmi féle fiú! Egyedül is nagyszerűen meg vagyok!
Persze a vitát nem nyertem meg. El kellett mennem abba a hülye akadémiába. Ez nem lehet igaz!

Porológus

 - Danieeeeeeel! - kiabált a lány - Siess mááár! Szét fagyok! - Sötét barna haj volt, és zöld szeme. Lila kabát volt rajta szőrme szegéllyel. A hó apró pettyekben hullott a vállára, az arca kipirult. Nem is sejtette hogy figyelem.
 - Mindjárt! - kiabált vissza a fiú. Egy sziklán állt, és próbált egy méretes jégcsapot  tövénél letörni - Te is kérsz egyet, Amy?
 - De hogy is! - a lány fázósan ölelte át magát - Jobban örülnék neki ha neked sem kellene ilyen baromság! még is mit akarsz te azzal a jégcsappal?
 - Nem tom.. de olyan jól néz ki!
A lány sóhajtott.
Most!
 - Mi volt ez? - sikkantott fel a lány
 - Mi? - nézett rá értetlenül a fiú
 - Hallottam valamit az erdőből!
 - Csak beképzelted! - nevetett fel.
Lassan mozogtam. Ügyeltem arra hogy csak apró neszeket hallassanak a lépteim.
 - Daniel! - sipított a lány - Mennyünk innen!
 - Nyugi már, te csaj! Nincs itt rajtunk kívül senki!
Ó, igazán?
 - Daniel! - visított - Most is hallottam! Valami van ott!
 - Beképzelteeeed! - dalolta szórakozottan a fiú
 - Ha nem jössz itt hagylak!
 - Menny csak! - nevetett
Innen ma senki sem megy sehova!
A fiú lefagyott. Arcáról lehervadt a mosoly.
 - Én is hallom. - suttogta
 - Tűnjünk innen!
Most!
Előugrottam.
A lány olyan hirtelen torpant meg, hogy megcsúszott és hátra esett. Felsikított.
A fiú felém kapta a fejét. Földbe gyökerezett a lába.
Hegyes füleim gyorsan aprókat mozogtak. Hallottam a zihálásukat. kristály tisztán kitudtam venni nem csak a szívük dobogását, de a vérük folyását is az ereikben. Ez a vér nem soká az én torkomon fog lefolyni.
Miért féltek? A játék csak most kezdődik!
Gonoszan elvigyorodva meg nyaltam a számszélét.
 - Mit akarsz? - kérdezte a fiú
Éhes vagyok.
minden egy másodperc leforgása alatt történt, még is olyan volt mintha lefagyott volna az idő.
A lábam elrugaszkodott, pupillám kitágult, karmaim kiélesedtek, a számat felhúztam hogy kilátszódjanak az éles fogaim.
Neki ugrottam a fiúnak.
A kezében lévő jégcsap jeges fájdalomként a húsomba mélyedt, pont úgy, ahogy az én fogaim a fiú nyakába.
Ekkor minden felgyorsult, pedig ez hosszabb időbe telt,
Feltéptem a torkát és mohón nyeltem a vérét.
Oly rég ettem ilyen finomat!
Széttéptem a húsát, ketté roppantottam a csontjait. A szíve kellett.
Mire befejeztem a marcangolást már teljesen jól lakva terültem el a fiú véres maradványai mellett. Már nem voltam éhes.
A lány rémülten, könnyes szemmel bámult rám. A könnyei az arcára fagytak.
 - Mi vagy te? - szipogta.
Fehér Holló.